Az előző alkalommal ott hagytam abba, hogy Győr... és MG. Egy szép őszi szombatra megbeszéltem az eladóval és B. cimborámmal, hogy megnézzük az autót. A terv ez volt: közös autóval elgurulunk Győrbe(na nem ám valami gagyival, hanem nyílván egy Dodge Charger-rel) és ha olyan az autó, akkor én lábon hazahozom. Ez volt a terv, hibátlan. Na, a valóság rögtön mást dobott, B. lebetegedett én pedig itt álltam a nappaliban, azon gondolkozva, hogy most mégis mi legyen. "Új barázdán szánt az eke."
Felcsaptam a MÁV alkalmazást, kinéztem a számomra megfelelő vonatot és felpattantam a metróra és az ÖBB railjet szerelvényre és 1 óra alatt már kb. Győrben is voltam. Már csak az autóhoz kellett eljutni. Megcsörgettem az eladót, kiderült, hogy kettőnk közötti leküzdendő távolság alig pár perc, ezért elhozta az autót oda. És akkor megláttam az autót. Első reakció: ez nagyobb, mint a fényképen látszódik. Második, egy fokkal józanabb reakció, úh, basszus, egy kicsit meg van ülve a felfüggesztés. Erről az előző posztban már említést tettem, de ugye ennél a típusnál a rugózást egy hidroelaszitkus folyadékkal feltöltött kétkörös rendszer végzi. Ha jó, baromi jó, ha rossz, akkor baromi rossz. Tipikus ismérve, ha valami nem teljesen kerek: meg van csüccsenve, mint egy Citroen.
Ha jól értem - amúgy - a két rendszer között az a különbség, hogy ott van kompresszor is a képletben, itt nincs, tehát alapvetően fixen kéne állnia az autónak.

A feleszmélés után hamar próbakör lett; egyik szemem sírt, a másik nevetett. Könyörgöm, ne rúgjuk már hidegen az autókat, hát főleg úgy, hogy van olajhőmérsékletet jelző óra a műszerfalon.
Megtetszett az autó, nincs ugyan bőrülés meg hibátlan kozmetika bent, de legalább van klíma és nem ég le a bőr az emberről ha beszáll az autóba. A motor szépen vette a lapot, egészséges hangja volt. Minden kapcsoló működött, szólt a rádió és ami az egyik legfontosabb: jó állapotban volt a tető.
Az egyetlen rossz ómen, az akkumulátor állapota volt, a próbakör első elindulásánál sikerült ügyesen lefullasztanom az autót, majd szomorúan konstatáltam, hogy annyi feszültség van benne, hogy meg se tekerte az öndítót. Na sebaj, bikakábel elő és újra duruzsolt. Miután ezzel végeztünk, megegyeztünk a vétálárban és egymás tenyerébe csaptunk. Éljen-éljen! Már csak egy hatalmas megugrandó akadály volt, a hazaút Budapestre. Viccesnek ígérkezett, mert éppen nem volt teljesen merevhidas az autó, de azért egy idő utána ráérez az ember és minden kátyut kikerül. Szóval gyors tankolás, közben kötöttem rá egy kötelezőt, majd irány az M1-es. Na mondom, ha a híres angol humor bekapcsolódik ebbe az egészbe, akkor most kéne lerohadjon. Nem tette. Zokszó nélkül hazahozott, alig vártam, hogy a rakpartra érjek a pesti oldalon, mivel pont volt még egy kis napsütés, szóval már dobtam is le a tetőt és hatalmas vigyorral nyomtam le az út utolsó részét, hogy végre a feleségem is lássa, hogy mit vásárolt az okos férje. Plot twist: tetszett neki. A választásban amúgy benne volt a keze, innen is kisstdiehand; remélem, lassan már ketten hasíthatunk vele.

<!--
-->
Eredetileg az Adam Drives blogon jelent meg: https://adamdrives.blog.hu/2025/10/21/_4_probakor_es_hazaut